Kevesen tudják, hogy a világszerte kedvelt marcipán egy egészségügyi kényszerhelyzetnek köszönheti a megszületését. Az Európa lakosságának egy harmadát elpusztító pestisjárvány idején ugyanis létfontosságú volt, hogy olyan új élelmiszereket találjanak ki, amelyek nem romlanak könnyen, vagyis normál körülmények között sokáig eltarthatók. Egy ilyen próbálkozásnak eredménye az olajos magvakból gyúrt mézes pogácsa, amelyet egy Márton nevű pék készített Milánóban. Innen ered talán a Marci-pán sütemény, vagyis Márton, azaz becézve Marci által. A cukrászok ma is őrölt mandulából és cukorból készítik a marcipánt, de ez a kemény, rágós változat csupán tortadíszítésre alkalmas. Az igényesebb fogyasztók számára ma már csak olyan marcipán adható el, amely tojásfehérje habbal van lazítva.
A feljegyzések szerint Mátyás király és Beatrix lakodalmában számos finomság között a marcipánból készült sakk lepte meg leginkább a meghívottakat. A Marcipán olasz eredetű szó, Velence védőszentjének - Szent Márk - nevéből származik. Kezdetben a marcipánnak vallási szerepe is volt: Szent Márk napján a templomban osztogatták a hívőknek, hogy az megóvja fogyasztóit a rossztól.
Marcipán készítésének írásos nyomait Bornemissza Anna 1680-ból származó szakácskönyvéből ismerhetjük. Akkoriban alapanyagként a mandula mellett diót és 'fehérmogyorót' is használtak. A marcipán magas élvezeti értékű, kedvelt csemege, mely töretlen népszerűségét a hosszú évszázadok alatt is megőrizte.
A házilag készített marcipánokat felváltották a nagyüzemben előállítottak. Marcipánnal sokszor találkozhatunk: pici gyermekként a tortát díszítő kedves figurák formájában, karácsonykor, mikor diszkréten becsomagolt szaloncukor a karácsonyfa dísze, mikor kedvesünknek marcipán szívecskét ajándékozunk, mikor egyszerűen csak fáradtak, nyűgösek vagyunk és saját magunk kényeztetése céljából választjuk a finomságot. Egyszóval indokot mindig lehet találni, ha egy kis marcipánra vágyunk...
Legendák
1402-ben Lübeckben nagy éhínség pusztított. A raktárházakban jelentős mennyiségű cukrot tároltak, amikor a kikötőbe befutott egy görög teherszállító vitorláshajó mandulával megrakottan. Rövidesen kiderült, hogy a megrendelő kereskedő cége időközben tönkrement és a szállítmánynak nincs gazdája. A város néhány nap múlva elárverezte a mandulát, amelyet egy szerény jövedelmű cukrász vásárolt meg. A mandulát megőrölte, összekeverte cukorral, némi rózsavízzel, hozzákevert még egy kis tojássárgáját és ebből a masszából golyócskákat formálva eladta. Így indította útra a világhírre szert tett lübecki marcipánt.
Egy másik legenda szerint a marcipán olasz közvetítéssel (marzapane, azaz mézeskalács) került a kikötővárosba, valószínűleg Keletről, talán Törökországból, Iránból vagy Irakból, ahol az izgalmas, helyi fűszerekkel ízesített édesség a háremhölgyek csemegéje volt.
Lehet, hogy a legendák minden alapot nélkülöznek, de mégis élnek - és ez a fontos. Mert legendák és illúziók nélkül lehet ugyan, de nem érdemes élni...
A marcipán pedig azóta is divatos édesség. A színező és ízesítő anyagokkal összekevert masszákból gyümölcs-és zöldségfigurákat, mesebeli személyiségeket formálnak, kandírozott gyümölcsökkel teszik változatosabbá és a felszínét alkoholos oldattal vonják be, hogy tartósabb és az „időjárás viszontagságainak” is ellenállóbb legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése